Máltai furcsaságok

Szokatlan dolgokból nincs hiány Máltán. Ezek néha jópofa, kellemes meglepetések, olykor azonban bosszantók és nehezen elviselhetők. Összegyűjtöttem egy csokorra valót azokból, amik eltérnek a megszokottól és érdekesek voltak számomra. A kollekció folyamatosan bővül…

Málta más

  • A máltaiak nagyon szeretik a tüzijátékot. Szinte minden nyári este gyönyörködhetünk az égbolton szikrázó fénygömbökben.
  • Nem ritka, hogy nappal, sőt kora reggel is hallani a durrogást, amit szelleműzés céljából követnek el.
  • Majdnem valamennyi nyári hétvégén fesztiválokat rendeznek Málta szerte, amikor a legkülönfélébb műsorok mellett falusi búcsú hangulatú kavalkádban lehet részed, nem kis tömeggel megspékelve.
  • A máltaiak a giccsbe hajló díszítések mesterei. Esténként a templomok és olykor néhány más épület is karácsonyi díszben pompáznak.
  • A történelmi hangulat nem csak a városok utcáin, hanem a kikötőben is tetten érhető.
  • Málta egyik legnagyobb ünnepsége a Victory Day. Ekkor kerül megrendezésre a tradicionális evezős verseny.
  • “Candlelight” – Birguban október elején gyertyafényes utcákon sétálgathatsz
  • Olyan szűkek a lépcsőházak, hogy a költözéshez darus autót kell használni, ami gyakran az egész utat elfoglalja.
  • Az angolok jól itt hagyták a telefonfülkéjüket.
  • No meg a postaládákat.
  • Kinnie nélkül nincs Málta.
  • Az utcai árusoknál kapható Pastizzi Málta egyik jellegzetessége.
  • Az ódon hangulat és a modern technika egyvelege alkotja a máltai utcaképet.
  • Elképzelhetetlen mennyiségű templom, bazilika, kápolna található ezen a kis szigeten.
  • Luzzu a tradicionális máltai csónak, melynek legfőbb lelőhelye Marsaxlokk hangulatos halászkikötője.
  • A buszmegállóban integetni kell a közeledő buszsofőrnek, ha szeretnél felszállni.
  • Ha sokan vannak a buszon, akkor az nem áll meg, vagy nem enged felszállni a söfőr.
  • Az itteni járdák (egy-két kivételtől eltekintve) egyszemélyesek, vagyis csak libasorban vándorolhat a család.
  • Gozora ingyenes a komp, csak akkor kell fizetni, amikor visszajössz Málta szigetére.
  • Számtalan furcsa jármű kering a máltai utakon, mint például a jaguárford.
  • A villany kapcsolók felkapcsolva vannak lekapcsolva.
  • A konnektor eltérő, átalakítót kell használni.
  • Szebnél szebb partszakaszok hívogatnak a henyélésre.
  • Medúzák a legváratlanabb helyen is előfordulhatnak.
  • A Máltát féli ellepő fügekaktuszból (Prickly Pears) likőrt és lekvárt is készítenek. Amúgy kerítésként is jó.
  • Hát, hogy még ez is itt van…
  • Málta – MacskaLand
  • A helyiek rendszeresen etetik a “kóbor” macskákat.
  • Bámulatos ingatlan fejlesztéseket visznek véghez a nyávogó négylábúak kényelmi igényeinek kielégítésére, azaz “csodás” macskaházakat telepítenek mindenfelé.
  • Már az emberek is négy lábúak.
  • Máltán iszonyú sok macska van.
  • Macska van mindenhol.
  • Málta a daruk szigete (nem csak a macskáké).
  • Elképesztő mennyiségű emelő szerkezet meredezik a máltai utcákon.
  • Nehéz olyan helyet találni, ahol ne lenne építkezés.
  • A parkolás ingyenes, szinte mindenhol.
  • Sárga csík jelzi, ahol tilos megállni, vagy várakozni (persze ez nem mindenkit zavar)
  • Itt leginkább a jobb oldalon szeretnek ülni a gépjármű vezetők. Mondjuk megértem, mert ott a kormány.
  • Nincs fűtés, mármint központilag. Mindenki egyénileg oldja meg a lakása felmelegítését, kisebb-nagyobb sikerrel. Persze erre csak a téli hónapokban van szükség.
  • A gáz palackokban kapható, nincsenek gázcsövek.
  • A későn kelők nagy örömére a gázos kocsi harsány dudaszóval járja regelente az utcákat.
  • Az összegyűlt szemetet különféle zacskóba gyűjtve kell kitenni az utcára a meghatározott napokon.
  • Errefelé nem divat válaszolni az emailre, messenger- vagy whatsapp üzenetre. Én eddig 30%-os sikerrel büszkélkedhetek.
  • Itt a hivatalos nyelv a máltai és az angol. És milyen nyelven van a legtöbb áru címke? Naná, hogy csak olaszul.
  • Az utcákon többségében hiányzik a csatorna rendszer. Így amikor esik az eső Velencei városkép alakul ki.
  • Esőben komoly kihívást jelent az utcákon való átkelés. Super Mario képességek nélkül garantált a merülés.
  • Lépcsőből jól el van látva Málta, nem szorul lépcső inportra
  • Szegény lovagoknak nem volt könnyű dolguk a páncél szerkóban.
  • Aki azt hiszi Málta kopár, az nem téved.
  • Sokszor valóban olyan érzés, mintha a holdra csöppentünk volna.
  • A nagy kopárságban üdítőleg hatnak a csodaszép parkok.
  • Szép számmal találhatunk kisebb-nagyobb parkokat, kerteket.
  • Sokakkal egyetemben nekem is az egyik kedvencem a Barrakka Garden Vallettában, ahonnan nem mellesleg káprázatos kilátás nyílik a  3 városra.
  • Tavasszal meglepően sok virág nyílik a nyáron sivatagias vidéken
  • Végül, így fest amikor a Barrakka Gardenből ágyúval lőnek rád, miközben a turisták tömege még örömködik is ennek.